Helló!

Hali Prücskök! :D
Csodás hírem van, el kezdtem feltenni az I trust you!-t :) Na ki örül neki? :D Én mindenképp, főleg, ha kapok kommenteket, mert a következő csak 4, azaz NÉGYYY komment után jön ;) Gyerünk srácok, ne keljen csalódnom bennetek :P

Életjelféleség :D

Sziasztok Mini Manók! :D

Mondtam, hogy jelentkezek valamivel itt nektek valamikor a hét folyamán :D Most volt időm és van energiám, hogy megosszam veletek a nagy meglepim ^_^ Először is, hogy húzzam kicsit az agyatokat regélek az Up All Night-ról.
Gabi és Harry történetet folytatódik, hisz megígértem és az ígéret szép szó. Ám semmiben nem fog hasonlítani az eddigi 1D-s történeteimhez (: Most egy kicsit más oldalamról mutatkozok be, olyan "énilyetistudom" feelingje lesz :D Remélem azért nem fogtok nagyon utálni egyes dolgokért és amit még jobban remélek néhány rész után nem küldtök rám bérgyilkosokat, meg ilyesmi xD
Egyébként imádlak titeket :D És akkor most jön az ömlengős rész :P Életem legmeghatározóbb öt hónapját köszönhetem ennek a blognak. Nem ez volt az első történet, amit befejeztem, de ez volt az amit sikerült egyhuzamban írnom és nem sok idő telt el az első és az utolsó rész között. Cassie-ről azt kellene mondanom, hogy a kedvenc női karakterem, a "lányom". Igen, a "lányom", de most van két új "lányom" is, így mivel az ő történetét már befejezte, csak a harmadik helyre szorult :D Az összes karaktert imádtam, akit megalkottam, sőt, a ti karaktereitek is a szívem csücskei lettek... :D Ez lesz életem meghatározó története, valahogy itt sikerült úgymond az "áttörés" rengeteg e-mail, kommentet kaptam, a rendszeres olvasókról nem is beszélve. Sosem gondoltam, hogy öt hónap alatt 15000 felett lesz az oldalmegjelenítés. És hiába van vége a történetnek, hétről hétre több százan nyitják meg az oldalt. Néha tényleg a sírás kerülgetett, mikor elolvastam a kedves kommenteket. Sosem gondoltam, hogy egyszer olyan embereket ismerhetek meg, mint mondjuk Sunshine, Nina vagy DreamerGirl. Igazából nektek és a többi kommentelőnek köszönök mindent, nélkületek talán a "lomtárban" végezte volna ez a történet is. De hál' istennek nem. (: És  gondolom ennek ti is örültök (:
Na ennyi volt az agy húzás xD
Igazából azért jöttem, hogy megosszam veletek, amit már egyszer twitcamon is mondtam, hogy írogatok egy Nialles történetet, amolyan "miért ne?" alapon. :D Most egy kis részletet osztok meg belőle és a véleményeket várom ez alá a bejegyzés alá. Mert ha nem érdekel senkit, akkor csak magamnak fogom írogatni kedvtelés céljából és akkor nem pocsékolok rá blogot :/

I trust you!

Bízok benned!

1.

Csak ültem az utcán egy padon és zokogtam a londoni esőben. Egy fehér top és egy fekete farmer volt rajtam. Nagyon fáztam, de egyszerűen nem bírtam abbahagyni a sírást. A járókelők nem foglakoztak velem, mindenki a maga dolgával törődött. A táskám magam mellé volt hajítva, igazából nem is foglalkoztam vele, azt vihettek volna el belőle, amit akartak.
A lábaimat felhúztam, hogy ezzel is takarjam magam, hisz nem szokásom így kiborulni az utca közepén, de most képtelen voltam hazamenni. Ez után a nap után otthon csak az üres ház várt volna rám.
Három órája hívtak, hogy a szüleim és a kisöcsém életüket vesztették egy autóbalesetben, miközben hazafelé tartottak hozzám. Nekem is ott kellett volna lennem, de az utolsó pillanatban visszamondtam a családi nyaralást és ennek tetejébe még jól össze is vesztem anyával.
Azóta sem békültünk ki, és most már lehetőségünk sincs rá. Sosem mondhatom már nekik, hogy mennyire szeretem őket. Sosem fogom látni, ahogy Matty befejezi a középiskolát. Itt maradtam egyedül, mint az ujjam és fogalmam sem volt, hogy ebben a helyzetben mihez kezdhetnék.
Egyszer csak valaki meg állt előttem, nem néztem fel rá, igazából arra vártam, hogy miután kicsodálkozta magát tovább menjen, de nem így történt. Hallottam, ahogy lecipzárazta a pulcsiját, majd éreztem, hogy a vállamra teríti, és a kapucnit a fejembe húzza. Ez mind felesleges volt, mivel már teljesen eláztam, de azért mégis hálás voltam a gesztusáért, bár még mindig nem néztem rá.
-    Elmeséled mi történt? – kérdezte.
-    Nem is ismerjük egymást – néztem fel rá szipogva.
Ott ült mellettem egy kék szemű szőke srác. A haja az eső miatt az homlokához tapadt, pólója már szinte teljesen elázott, mégis kedvesen mosolygott rám és kisírt szemeimet fürkészte.
-    Niall Horan vagyok! – mutatkozott be.
-    Tudom ki vagy – csuklott el a hangom.
-    Ennek örülök – nevetett fel –, de én is megtudhatom, hogy te ki vagy?
-    Leah Dreamen – mutatkoztam be én is, miközben megtöröltem az arcom és egy mély levegőt vettem.
-    Pompás, most már ismerjük egymást – mosolygott rám.
-    Nem mondanám szoros ismertségnek – mosolyodtam el egy picit.
-    Néha jobb a dolgokat egy idegennek elmondani, mint a közeli barátoknak!
-    Ebben van valami! – adtam neki igazat, majd belekezdtem a kis mesémbe, arról hogy mennyire fáj a szüleim és az öcsém elvesztése.
-    Őszintén sajnálom – simogatta a vállam együtt érzően.
-    Elhiszem – mosolyogtam rá, bár a könnyeim még mindig patakokban folytak.
-    Haza kísérjelek? – kérdezte.
-    Nem akarok haza menni – sóhajtottam.
-    Akkor gyere fel hozzám, nem akarom, hogy megfázz itt nekem – mosolygott és miután felállt a kezét nyújtotta felém.
Egy ideig hezitáltam, majd valamiért késztetést éreztem, hogy Niall-lel menjek, így hát megfogtam a kezét és megragadva a táskámat elindultunk.

Szóval ez lenne :D Persze ez csak egy részlet az első fejezetből (: Na mit gondoltok? :O

csóközön Caroline ♥

Díj :$

Sziasztok!
Kaptam egy újabb díjat Naomi Stanly-től (: Még egyszer köszönöm neki :$

1. Küldd el négy blognak.
2. Hagyj náluk értesítést, hogy tudják, hogy megkapták. 
3. Válaszolj a feltett kérdésekre. 
4. Akiknek küldöd a díjat, írj pár szót, hogy miért tetszik a design (bármi lehet). 
5. Tedd ki a díj képét.

1. Akiknek küldöm:
Nina - Gotta be you.. :)
Nem tudom miért tetszik, a színvilág nagyon megfogott (:
Sunshine - A Summer To Remember...
Basszus, ha én tudnék ilyet :D Egyszerűen annyira imádom *__*
♫Hope♫ - Find a girl and tell her she's the one!
Tetszik, hogy ő is a világos designt részesíti előnyben (:
:••Macy Claudia Morrow♥•• - Adventure in London
Szerintem nem kell elmagyaráznom, hogy miért tetszik ennyire a desing :D

3. Válaszok:
Rendelt, vagy te csináltad?
Én csináltam, nem szeretek rendelni (:
Ha te csináltad, akkor milyen programmal?
Csak Photoshop CS5-tel dolgozok :D
Te meg vagy elégedve vele, vagy javítanál rajta így utólag?
Sosem vagyok semmivel sem megelégedve, amit csinálok, így utólag persze, hogy javítanék rajta, de ez már így marad :)

Cassidy, i love you! ♫♪ 44. fejezet

Sziasztok Egérkék!
Tudom tegnap azt írtam, hogy csak jövő hét végén hozom, de mivel úgy éreztem ezt minél előbb, azaz ma délelőtt mindenképp be kell fejeznem, így csak úgy folytak belőlem a szavak... Szerintem senki nem gondolta, hogy ez lesz a vége, de hát Happy End! párti vagyok :D De most kaptok egy kis adat tengert a Word jóvoltából:P

Oldalszám: 120
Szavak száma: 45 179
Karakterek száma (szóköz nélkül): 243 841
Karakterek száma (szóközzel): 288 472

Egyébként még szerintem fogok jelentkezni itt valamivel a jövő hét folyamán (csütörtök, péntek). (: Jó olvasást, és kérlek írjatok idei is kommentet! Szerettem ez a történetet, szerettelek titeket is! (: Találkozunk az Up All Night-on (:

44. fejezet - Epilógus

(Cassie szemszöge)

„A születés pillanatában minden jövő. A halál pillanatában minden múlt. De közben? Mi van közben?” – Gyurkó László

2 évvel később…

Lilyvel otthon voltunk és az állattan szigorlatunkra készültünk. Két év telt el azóta, hogy Zayn és én egy párt alkottunk, és a kapcsolatunk a mai napig töretlen. Lily és Harry se veled se nélküled kapcsolata tartja lázban a médiát. Én sajnálom a barátnőm helyzetét, de 21 éves, most már nem igazán szólhatok bele az életébe, nem mintha eddig beleszólhattam volna. Sajnos Mackenzi már fél éve újra Londonban tölti napjait, így csak Skype-on tudunk beszélni. Úgy néz ki, Niallnek nem ő volt a hercegnője.

-          Petefészek? – zökkentett ki a gondolatmenetemből Lil.

-          Ovarium – vágtam rá egyből, majd a hasam görcsbe rándult és éreztem, ahogy a nadrágom nedves lesz. – Magzatvíz – nyögtem fel.

-          Ezt nem is tanultuk – nézett rám meglepetten, majd rájött. – Úristen-úristen!

-          Hívd fel anyát – nyöszörögtem, hisz beindultak a fájások.

-          Oké – mondta és már rohant is le.

A telefonomat elsűlyesztettem a táskámba, majd oda tettem a többi cucc mellé, amiket már egy hete összekészítettem, mert tudtam, hogy hamarosan szülni fogok.

Amikor kiderült, hogy terhes vagyok anya egyáltalán nem volt kiakadva, amin nagyon meglepődtem, sőt támogatott minket mindenben. Zaynnel meg sem fordult a fejünkben, hogy elvetessük a babákat, igen ketten vannak. Trisha és Yaser nem örültek a dolognak, mert féltettek minket, hisz végtére is szinte még gyerekek vagyunk és máris két csöppséggel kell foglalkoznunk.

Elmúltam 20 is mikor terhes lettem, szóval senki nem mondhatja, hogy gyerek vagyok, de mégis félek kicsit az egésztől. Más lesz így felnevelni a két babát, hogy Zayn szinte sosem lesz mellettünk, de mégis ezt szeretném…

-          Induljunk! – lépett be anyu Lily társaságában a szobámba és összeszedte a cuccaimat. – Segíts neki lejönni! – utasította barátnőmet.

-          Igenis! – mosolyodott el Lil, majd karon ragadott és lesegített a lépcsőn.

A kocsiban a fájások egyre erősödtek, azt hittem nem bírom ki a kórházig, de hál’ istennek nem így történt.

Amikor felfektettek a műtős kocsira még karon ragadtam Lilyt.

-          Hívd fel Zaynt! A táskámban a telefonom. – nem válaszolt, csak bólintott.

(Zayn szemszöge)

Épp egy new yorki interjút adtunk, mivel ma van a banda negyedik születés napja. Épp vicces történeteket meséltünk, mikor megszólalt a telefonom. A kijelzőn Cass neve állt.

-          Tarthatnánk öt perc szünetet? – kérdeztem mosolyogva.

-          Persze – mondta a riporter.

Gyorsan félre osontam és felvettem a telefont.

-          Szia Kicsim! – vigyorogtam.

-          Téves, Lily vagyok! – hallottam a lány feszült hangját.

-          Mi történt? – lettem én is nyugtalan.

-          Cassie szül és azt mondta, hogy szóljak – motyogta.

-          Azonnal ott leszek – fehéredtem le és már ki is nyomtam a telefont.

Gyorsan felkaptam a dzsekim és rohantam volna ki, ám Liam megállított.

-          Hova rohansz? – kérdezte aggódva.

-          Casshez a kórházba – mondtam neki elcsukló hangon.

-          Mi is megyünk! – kezdte el összeszedni cuccait Niall és Harry is.

-          Olyan nincs, hogy minket itt hagytok, ha megyünk, mind megyünk – vigyorgott Lou, így végül öten indultunk el.

Taxit fogni ilyenkor persze lehetetlen, de végül mégis megállt nekünk egy kocsi és mind az öten besúvasztottuk magunkat a járgányba.

A sofőrnek lediktáltam a címet és közöltem vele, hogy siessen.

Tíz perc telt el, míg oda értünk a kórházhoz, de nekem ez a tíz perc egy örökké valóságnak tűnt.

Míg én berohantam a többiek kifizették a fuvart, így ezzel sem kellett foglalkoznom.

Csak futottam a folyosón az embereket kerülgetve, míg nem egy ismerős arccal nem találkoztam.

-          Hol van? – estem neki Lilynek.

-          A szülő szobán – mutatott a szemközti ajtó felé.

-          Mióta van benn? – szegeztem neki a következő kérdést.

-          Kb. Tíz perce – nézett a telefonja kijelzőjére.

-          Na, van már keresztfiam vagy lányom? – jelent meg Harry és nyomott egy puszit Lily homlokára.

-          Igen, Lux – forgatta a szemeit a lány.

-          Nem úgy értettem. – vigyorgott Hazza.

-          Egyébként meg még nincs, ez nem megy ám olyan gyorsan, mint elképzeled – motyogta Lil.

Csöndben üldögéltünk a folyosón, nemsokára Fred és Maeg is csatlakozott hozzánk, így már szinte tömegnek számítottunk a kórházban, hisz kilencen vártuk feszülten a gyermekeim érkezését.

Egy órája már lassan várakoztunk, mikor nyílt az ajtó és két kis kocsit tolt ki a nővér. Egy pillanatra lefehéredett, mikor meglátta a hatalmas tumultust és félve megkérdezte:

-          Melyikük az apuka? – gondolom azt várta, hogy mind jelentkezünk, de csak én álltam fel így egy mosoly jelent meg az arcán. – Gyönyörű és egészséges kislánya és kisfia született.

-          Köszönöm.

Mind odagyűltünk a békésen mocorgó babák köré.

-          Sosem mondta, hogy ikreitek lesznek – mosolygott Liam.

-          Nem akartuk mondani, meglepetésnek szántuk – vigyorogtam, mikor a kisfiam megszorította az ujjam.

-          Hogy hívják őket? – kérdezte Lil, miközben a kar szalagjaikat nézte. – Bahiyya és Basim? Mond, hogy Cass választotta őket… - grimaszolt.

-          Jelentés alapján választottuk – mosolyogtam rá, hisz gondoltuk, hogy nem fog neki tetszeni.

-          Mit jelentenek? – kíváncsiskodott.

-          Gyönyörű és Mosolygós – és Basim elmosolyodott.

-          Találó – nevetett Louis.

Nemsokkal később a nővér visszajött és elvitte a babákat, és Cassie-t is kitolták a műtőből, ám még aludt, így Harry társaságában elhagytam a kórház épületét, a többiek pedig beszabadultak Cass kórtermébe és ott várták, hogy felébredjen.

-          Hova megyünk? – érdeklődött legjobb barátom.

-          Tetováló szalonba – vigyorogtam rá.

-          Értem – mosolyodott el és már mást nem is kérdezett.

Ahogy beléptünk a szalonba és elmondtam mit szeretnék azonnal leültettek egy üres székbe. A tetováló elé toltam a cetlit, amin Cassie és a gyermekeink neve volt arabul és mondtam, hogy a felkarom belső részére szeretném tetováltatni.

Amig a srác rajtam dolgozott, addig Harry érdeklődbe lapozta át a mintákkal teli katalógust.

Egyszer csak megállt, majd felnézett.

-          Én is csináltatok egy új tetkót! – vigyorgott és felém fordította a füzetet, majd rábökött az L betűre.

-          L, mint Lily? – húztam fel vigyorogva a szemöldököm.

-          Igen, a lakat mellé – mutatott a csuklójára.

-          Biztos vagy benne? – kérdeztem.

-          Mindennél jobban – jelent meg egy elszánt vigyor az arcán.

-          Akkor amint kész vagyok, te jössz – vigyorgott Brian, a tetováló.

-          Oké – nevetett fel Harry.

(Cassie szemszöge)

Mikor kinyitottam a szeme rengeteg érdeklődő, aggódó szempárral találtam szembe magam, ám az akit a legjobban vártam nem volt közöttük.

-          Hol van Zayn? – kérdeztem rekedten.

-          Nem tudjuk – mondta tanácstalanul Lily. – Harryvel leléptek, már egy ideje és nem veszik fel a telefont.

-          Biztos jól vannak – nyugtatgatott Liam, ezek szerint a rémület kiült az arcomra.

-          Remélem – motyogtam.

-          Annyira cukik a babák – mosolygott Maeg.

-          Igen, tudom – mosolyodtam el én is.

-          Szólok a nővérnek, hogy fenn vagy és akkor behozza őket – tűnt el anya.

-          Miért nem mondtad el, hogy ikreid lesznek? – vont kérdőre Lil.

-          Nem tudom, meglepinek szántam – nevettem fel.

Anyu ezután lépett be a nővérrel és a két kisbabával.

Még mindig alig tudtam elhinni, hogy ez a két tünemény az én gyermekem, az én szívem alatt fejlődtek.

Mikor Bahiyyat a karomba vettem kinyílt a kórterem ajtaja és Zayn mosolygó arca jelent meg, melynek hatására az én arcomra is kiült a vigyor.

-          Szia Kincsem! – csókolt meg, mire automatikusan felkarjához értem és felszisszent.

-          Mi történt? – aggódtam.

-          Csak tetkót varrattunk – nevetett Harry.

-          Mi? – lepődtem meg, mire Zayn kibújt a kabátjából és láthatóvá vált a fólia alatt a felirat.

-          Zayn… - nem jutottam szóhoz.

-          Szeretlek titeket! – vette ki a másik kocsiból Basimot.

VÉGE!

Tudom...

Helló Manók!

Tudom, hogy ezért most mindenki utálni fog, de úgy érzem, hogy muszáj veletek megosztanom, hisz szinte már a barátaimnak, ha nem többnek tekintelek benneteket! (: Szóval először is Nikinek üzenem, hogy ne aggódjon elvileg a jövő héten postára adom a levelet, eddig azért nem került rá sor, mert nem értem el egyszerűen a postáig. Kitartást, pár nap és megkapod a levelet :D

Aztán jelentem túléltem a második egyetemi hetemet :D Nem volt olyan vészes, de nagyon kemény :/
Most is épp a sertésorsó giliszta testfelépítését kellene tanulnom, de pihenéskép gondoltam írok nektek, hogy tudjátok, mi az ábra (:

Az utolsó részt amint tudom hozom, ez valószínűleg a jövő hét vége, de addig biztos jelentkezek majd, ha változik a helyzet.

Rengeteg ötletem van, így biztos nem maradtok történet nélkül, vagyis egy ideig lehet, hogy mégis... :/ Az Up All Night sem frissül, mint azt gondolom észrevette mindenki aki olvassa. Ez nem azért van, mert nincs kedvem írni, avval nincs gond, csak éppen erőm és időm nincs. Tudom, rossz kifogás :/ De hát ha ez az igazság... :( Szóval, ha Cassidy és Zayn története befejeződött, akkor nem kezdet még egy blogot, mint ahogy elterveztem. A Rossz vagyok, de egyszer megjavulok, jó leszek!-et is szünetre kell kárhoztatnom, mert fogalmam sincs, hogy mikor tudok hozzá fejezetet írni.

Szóval Cassie és Zayn után 100%-osan Gabi és Harry kalandos szerelmi életére fogok koncentrálni, és abban reménykedek, hogy az októberi költözéssel több időm lesz majd az írásra. Igen, októberben kirepülök a szülői fészekből és elkezdem bontogatni a saját szárnyaimat egy olyan lakásban, ami teljesen az enyém lesz (: Na jó mégse, mert a szomszéd szobában ott lesz legjobb barátnőm, de akkor is. Végre elköltözök itthonról. Bár kicsit furcsa lesz anyuék nélkül, de elleszek :D

Vigyázzatok magatokra! Tanuljatok rendesen (:

millió csók, Caroline ♥